"Apukám miatt mindenki azt hiszi, hogy nekem minden egyszerű, pedig nagyon nem"

2014 óta él Londonban, édesapja, Növényi Norbert miatt sokan azt hiszik, számára minden olyan egyszerű, pedig ő is ugyanúgy küzdött nehézségekkel. Rendkívül fontos szerepet tölt be az életében a sport, hisz az adott számára szinte mindent. A koronavírus megnehezítette az ő életét is, azonban egy percig sem veszett el a motivációja, miszerint ő akar lenni a világ legjobbja! Olvassátok el Ifjabb Növényi Norbert érdekes, őszinte és néhol vicces exkluzív interjúját, amit a Sport365 stábja készített.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Mióta él Londonban?

– 2014 január óta, édesanyám már kiköltözött előttem, ezután úgy volt, hogy vagy édesapámmal maradok és otthon edzek, vagy kijövök, és itt megpróbálok érvényesülni. Ezt megvitattuk apummal, és végül úgy döntöttünk, hogy a legrosszabb esetben, ha nem találunk edzőtermet, akkor is kijövök egy évre és megtanulom a nyelvet, majd hazamegyek. Szerencsére megtaláltam az edzőtermemet, ahol tudok rendszeresen készülni. Nagyon imádom ezt az életet.

– Hogyan jutott el a Bellatorba?

– Amatőr meccsem már több volt, majd jött egy profi mérkőzés. Egy jó barátunk, Pap Vilmos szervezte a Bellator rendezvényt Budapesten és ő kérdezte, szeretnék-e ott lenni. Beszéltem az edzőimmel, akik felvették a kapcsolatot az ottani felelősökkel és megegyeztek. Ahol készülök, ott nagyon sokan vannak már a UFC-ben és a Bellatorban is egyaránt. A tárgyalások folytak, és végül ketrecbe léphettem a budapesti gálán, ahol szerencsére meg is nyertem a mérkőzésemet. Ezt követően ajánlottak is nekem egy szerződést.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Milyen nehézségek hátráltatták az idáig vezető útján?

– Apukám miatt mindenki azt hiszi, hogy nekem minden olyan egyszerű, pedig nagyon nem. Anyum rengeteg mindent feláldozott, hogy tudjak itt edzeni vagy egyáltalán ki tudjak ide jönni. Nem mellesleg az elején úgy kezdtem én is, hogy napi négy órákat utaztam edzésre. Napi három óra edzés, két óra utazás oda-vissza. Így nézett ki akkoriban egy napom: reggel nyolcra mentem iskolába, onnan rögtön mentem haza, mivel közel laktam a sulihoz, így futottam igazából. Szinte nem is ettem, csak összepakoltam gyorsan a ruháimat, majd beraktam egy könyvet tanulni az útra és buszra pattantam. A busz néha a második otthonom volt, ott aludtam, ott tanultam, ott írtam meg a leckéimet sokszor.

– Mit adott önnek a sport?

– Mindent! A gondolkodásmódomat, a csapatban való munkámat, és persze azt is, hogy olyan emberekkel találkozhattam már, akikkel amúgy nem lehetett volna lehetőségem. Gondolok itt művészekre, zenészekre, sportolókra. Olyan dolgokat tehetek, amiket máshol nem vihetnék véghez, folyamatosan járom a világot. Számomra az is rendkívül fontos, hogy ennyi ember előtt szorítóba léphetek és szórakoztathatom a közönséget. Olyan kapukat nyitott ki már most előttem ez a világ, amikre nem is gondoltam. Boldog vagyok, hogy a harcosok útját járhatom. Összességében nagyon szerencsésnek mondhatom magam.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Nagyapja és édesapja is kiváló sportoló volt, hogyan tudja ezt a figyelmet a saját előnyére felhasználni?

– Ha nincs a nagyapapám, akkor valószínűleg édesapám soha nem került volna a sport világába, és ez igaz rám is ebben a láncreakcióban. Köszönöm nekik, és igazából ők számomra motivációk, mert a név kötelez! Nem várja el tőlem senki, én várom el magamtól, hogy vigyem tovább a Növényi nevet.

– Vannak már becenevei is (MagicNorbi, The Future), hogy jöttek ezek?

– A Magic Norbi egy vicces sztori. Amikor kisgyerek voltam, anyukám mondta, hogy csinálunk neked egy e-mail címet, és én tökre izgatott is lettem akkoriban emiatt. Édesanyám ötletelt, hogy mi legyen a nevem és felhozta, hogy legyen Varázslatos Norbi és én ezt inkább lefordítottam, így jött a Magic Norbi. Ezt a későbbiekben megtartottam, mert ez ilyen kapós név, mindenki viccelődött vele akkor is, amikor kiköltöztem. Most már azt mondom, hogy amikor ketrecbe lépek,varázslatot fog mindenki látni.

A Future nevet nem használom hivatalosan,egyszer egy amatőr meccsem után kiabáltam, hogy: I’am the fucking future! Ezt követően ez is megragadt az emberekben velem kapcsolatban.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Kint nagyobb figyelmet kap a médiától, mint itthon?

-Külföldön sokkal több média felület foglalkozik az MMA-val, mint itthon. Ezért itt kint több formában tudok interjút adni. Magyarországon viszont az újságok jobban szeretnek rólam írni, viszont nekem az a célom, hogy az egész világ megtudja, hogy én ki vagyok! Kicsit csalódott voltam, amikor a múltkori meccsem után nem írtak annyit rólam, pedig 13 ezer ember előtt egy remek műsort csináltam Dublinban. A mostani küzdelmem után többet foglalkoztak vele, pedig pont most egyáltalán nem voltam elégedett magammal. Úgy érzem, minél több meccset fogok megnyerni, annál többen fognak rólam írni, de nekem nem ez a célom, én világbajnok akarok lenni! Az újságok, meg a figyelem pedig jönnek a világbajnoki övvel.

– A koronavírus egy újabb akadályt gördített mindenki elé, ez mennyire nehezítette meg az ön életét?

– A mérkőzéshiány volt számomra a legnehezebb. Sok sérülésem is volt, amire így végül volt időm gondosan odafigyelni, és nem beleugrani úgy egy összecsapásba, hogy még fájdalmaim vannak. Viszont egy évig nem bunyóztam, és nekem ez lenne a megélhetésem, tehát ez egy kicsit nehéz volt. A legjobban az bosszantott, hogy nem tudtam úgy haladni a pályafutásomban, ahogy én azt elképzeltem. Edzeni ugyanúgy edzettem mindvégig, van egy barátom, akinek van egy CrossFit terme közel hozzám, és onnan elhozhattam pár dolgot, ami segítette az itthoni felkészülésem. Amint lehetett valamilyen formában már edzőtermekbe járni, azonnal mentünk, hogy minél hamarabb visszatérjünk. Összességében azt mondhatom, hogy sikerült formában tartani magam, sőt, fizikailag jobban éreztem magam, mint előtte.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Nem volt nehéz fenntartani a motivációját? Hiszen nem tudhatta, milyen messze van a cél, a visszatérés.

– Szerencsére nem. Nem is tudom magam úgy elképzelni, hogy nem edzek. Most is itt vagyok a szállodában, és miután bezártak minden edzőtermet Franciaországban, így kaptunk az alkalmon és áthívtam edzeni a szobámba egy másik profi Bellator harcost, hogy gyakoroljunk. Megőrülnék, ha nem edzhetnék, nekem ez a mindenem. Ha egy napot kihagyok, már azt érzem, hogy kövér vagyok és nem szeretem magam.

– Milyen érzés volt, hogy ennyi idősen társfőmérkőzésen szerepelt? Nagy volt emiatt a nyomás?

– Minél nagyobb a nyomás, annál jobban teljesítek. Dublinban 13 ezer ember előtt léptem fel, és olyan jól még életemben nem éreztem magam. Őszintén, mivel nem voltak nézők a mostani meccsemen, így nem is éreztem akkora nyomást, nem volt olyan jó így, de hálás vagyok Istennek, a Bellatornak, csapatomnak és a családomnak, hogy egy ilyen helyen lehetek 21 évesen. Hihetetlen érzés 20 évesen egy ilyen gálán társfőmérkőzést vívni, és szerintem ilyenre még nem is volt példa. Szerencsés vagyok, hogy ilyen helyzetben lehetek.

– Hogyan értékeli magát a meccset a francia ellenfele, Laid Zerhouni ellen? Megőrizte a veretlenségét, már az első menetben nyert fojtással, de mégsem teljesen elégedett saját magával. Miért?

– Túl relaxált voltam, ahogy mentem be a ketrecbe. A lábmunkám nem volt jó. Egy nagyon buta hibát csináltam és meg lettem ütve, de onnan feljöttem, levittem, a földön volt egy-két hiba, amit csináltam, de az annak betudható, hogy nem voltam százszázalékosan magamnál az ütés miatt. Nagyon mérges voltam magamra! Sokan ezt követően azt írták rólam, hogy semmi állam, nem bírom az ütést, meg ilyenek… Tudom, hogy az ilyeneket nem szabad elolvasni, de mégis eljut az emberhez. A legutóbbi meccsemen pedig pont a kezemmel nyertem meg a találkozót, annyiszor leütöttem az ellenfelemet. Ezért is kicsit zavaró ez az egész, lehet azért, mert még fiatal vagyok, de rossz érzés ezeket hallani magamról. Egy buta hibát követtem el, amit tudtam, hogy nem szabadna csinálnom. Az első 15 másodpercben meg lettem ütve, majd visszajöttem és megnyertem a meccset, ennek ellenére két napig nem tudtam aludni, annyira zavart, hogy hibáztam. Mindig a tökéletességre törekszem, és ha egy kis hibát ejtek, nagyon mérges tudok lenni magamra.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Ha már nagy pofonok, Dereck Chisorával kesztyűzött. Hogyan jött ez a lehetőség?

– A karantén alatt nem volt akkora mozgáslehetőség a sparring partnerek között, és mivel fontos mérkőzésre készül Usyk ellen, így én sparringoltam vele. Elég jól tudok mindkét alapállásban bokszolni, így jól jött ki ez az egész. Az edzőmet csak úgy hívjuk, hogy az őrült zseni, hihetetlen a munkássága, David Haye-t is ő edzette, aki most Chisorát készíti fel, így volt meg a kapcsolat közöttünk.

– Hogyan tovább? Korai a kérdés valószínű, de már folynak tárgyalások esetleg a következő ellenfeléről?

– Kis beszélgetések vannak arról, hogy mikor akarjuk a következő meccset, én vagy év végén, vagy jövő év elején akarok újra ketrecbe lépni. De sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

– Mennyi egy ideális szünet a meccsek között?

– Ez nagyon sok tényezőtől függ, ideális szünet nincs. Hogy érzed magad, mit akarsz, mennyi ideig tartott az előző meccsed. Most nyáron nagyon keményen edzettem, és örülök, hogy most újra bunyóztam, de a következő hónapot szeretném egy kicsit lightosabbra venni. Ettől ugyanúgy fogok edzeni, csak más tervek szerint.

– Célja a UFC?

– Nagyon élvezem és szeretem is azt, ami jelenleg itt folyik a Bellatornál. Mi az egészségünket kockáztatjuk minden egyes meccsen, a szerződésünkben benne van, ha haláleset van, akkor nem vonhatjuk felelősségre a szervezetet. Mi úgy lépünk a ringbe, hogy tudjuk, mit vállalunk. Egy váltás lehetőségénél sok tényezőt figyelembe kell venni, mennyire figyel rád a szervezet, mennyit keresel, és így tovább. Jelenleg a Bellator nagyon odafigyel rám, foglalkoznak velem és én is boldog vagyok itt. A jövőben meglátjuk még, mi fog történni, de jelenleg azt tudom mondani, hogy boldog vagyok a Bellatorban.

– Mire a legbüszkébb az eddigi pályafutása során?

– Mondhatnám, hogy az egész, amit eddig elértem, de igazából még büszke nem nagyon lehetek, mert nem érzem azt, hogy elértem volna bármi nagy dolgot. Majd akkor mondhatom, ha visszanézve felidézhetem, hogy megvertem azokat, akiket meg kellett vernem, és én voltam a világon a legjobb. Most előre nézek, és még nem foglalkozom azzal, amit eddig elértem.

– Kik a példaképei, ha vannak?

– Michael Jordan! A gondolkodása, iszonyatosan tetszik a felfogása. De a példaképeim inkább a hozzám közel álló emberek, akiket tudom,milyenek. Az édesapám, de említhetnék itt csapattársat is, vagy az edzőmet, Michael Paget. Imádom nézni Khabib Nurmagomedov és Conor McGregor meccseit.

Fotó: Bellator.hu/Norbert Novenyi Jr./Facebook

– Mit tart gyengeségének és erősségének?

– Erősséget nagyon nehéz magamról mondani, de talán az agyamat mondanám, meg a kondimat. Gondolkodom a meccsek közben és szerintem elég jól. A gyengeségemnek pedig azt mondanám, hogy mindig a tökéletességre törekszem, showt akarok adni. Ez igaz a legutóbbi meccsemre is, hiszen hiába nyertem, nem voltam elégedett és két napig nem aludtam, nem egy jó dolog, hogy ennyire rágörcsölök. A legnagyobb ellenfelem, gyengeségem saját magam vagyok.

– Van valami őrült vicces sztori, amit ha elmegy a baráti társaságába szívesen elmesél?

– Ezen sokat kell gondolkoznom, mert vannak olyan sztorik, amiket még a barátaimnak sem mondanék el inkább (nevet). Nem fogom megnevezni, annyit mondok, hogy a világ egyik legnagyobb rappere, akit mindenki ismer, bejött hozzánk, miközben épp melegítettünk meccsre, akkor én nem bunyóztam, csak bent voltam az öltözőben. Beszélgetett mindenkivel és valami véletlen során elgáncsoltam, azt hittem elesik a földre, ezért kiraktam a karomat, hogy elkapjam. De ő nem esett el, meg tudta tartani a saját súlyát, én pedig véletlen így a nemesebbik részét fogtam meg. Ez egy elég vicces sztori volt, főleg, hogy teli volt a szoba sajtósokkal, tévésekkel és az egész fel lett véve. Abban a pillanatban hirtelen mindenki egymásra nézett, és nem tudtuk mit csináljunk, egy nagyon kínos szituáció volt. Megállt az idő ott egy öt másodpercig, majd utána mind a ketten teljesen ellenkező irányba elindultunk inkább.

Fotó: Norbert Novenyi Jr./Facebook

Borítókép: Norbert Novenyi Jr./Facebook